“Igyekszem szárnyalni…”
Van úgy, hogy amikor először találkozunk, máris érzem a fájdalmát, a kétségbeesését. Hogy minden zavaros, és homályos. Aztán elkezd beszélni, mesélni, egy történetet a mai napról, vagy ami tegnap, a múlt héten, vagy hónapokkal ezelőtt történt. Ahogy egyre jobban érzi a terhet, amit magára vett. Magára vállalt. Bevállalt. Hívhatjuk akár önfeláldozásnak is. De miért is? Vannak magyarázatok, érvek. De leginkább a nehézkedés. Már nem is emlékszik, hogy milyen érzés, amikor nincs ez a teher. És elkezdünk együttdolgozni. Beszélgetünk, főleg ő beszél. Néha kérdezek valamit, visszajelzek egy szót, mozdulatot. Néha rajzolunk is. Látom, ha egy kérdés jókor érkezett. Elhallgat, befelé figyel, vár, valami történik legbelül. Ezek a legszebb pillanatok. Amikor csend van, és erős figyelem. Mindkettőnk részéről. Van úgy, hogy az ülés végén egy kérdés feszül a levegőben, és így válunk el. Érzem a belső küzdelmét, de szándékosan hagyjuk a levegőben. Aztán legközelebb egy egészen más emberrel találkozom. Vidám, szinte könnyed hangulatban mesél az elmúlt napok jó élményeiről. Hogy sikerült egy döntést meghoznia, és ez felszabadítóan hatott rá. Már kevésbé húzza le a föld. Már kezd kirajzolódni egy terv, egy elképzelés arról, hogy mi segítene a helyzetén. Örömmel látom, ahogy a belső erő és optimizmus fénylik a szemében. Ezeket a pillanatokat nagyon szeretem. Ekkor érzem igazán, hogy segíteni tudok. Lehet, hogy csak azzal, hogy jelen vagyok, teljes figyelmemmel jelen. Vagy a kérdéseimmel és visszajelzésekkel. De valahogy megtörténik a varázslat. Egyszer csak felismer egy folytonosan ismétlődő viselkedés-mintát, eszébe jut egy mondat a gyerekkorából – és már ott is vagyunk. Azon a ponton, ahol szabadon elengedheti ezt a terhet. Elindulhat egy másik irányba. És már nem is kell fognom a kezét, megy ez egyedül is.
Egy kedves ügyfelem legutóbb ezt írta nekem: “Elő szoktam venni a papírt, amit együtt csináltunk… és jó érzés, hogy látom, mennyire sokrétű minden… de leges legbelül ÉN vagyok! Már szörfözöm a hullámokon, nem fulladozom!!! Igyekszem szárnyalni…”
