Karrierváltásban 2. rész

Menjek vagy maradjak?

“Jobban félek attól, hogy lépjek, mint attól, hogy itt maradok még évekig és csinálom ezt a ‘nem szeretem’ munkát, mert ez legalább biztos…” mondja Ádám, mikor legközelebb a dilemmáiról beszélgetünk.

Sokunknak ismerős érzés. Megijeszt a változás, a változtatás gondolata is. Inkább maradunk ott, ahol már régen nem jó, mert úgy gondoljuk, hogy az a biztos. Nehéz a bizonytalanba átlépni. Kilépni a komfortzónánkból.

Azt kérdezem Ádámtól, hogy mi az ami ott tartja. “Van néhány kollégám, akikkel szeretek együtt dolgozni, sokszor elmegyünk sörözni is esténként. Mind úgy gondoljuk, hogy jó lenne mást csinálni, továbblépni, de maradunk… Ha kilépnék, úgy érzem cserben hagynám őket…”

Önbecsapás? Kifogások keresése? Lehet, de mégiscsak szembe kell nézni a valósággal, hogy itt már nem jó…

“Hogy állsz az önéletrajzoddal?” – kérdezem Ádámot.
“Sokat agyaltam rajta. Volt egy évekkel ezelőtti verzió, abból indultam ki. Aztán megnéztem pár mintát a neten, ahogy javasoltad, és rájöttem, hogy több átszerkesztést igényel, mint gondoltam. Például, hogy ne legyen túl hosszú, max 2 oldal. Azt hiszem érdemes lenne egy új email címet is létrehozni az álláskeresésre. Azt is láttam, hogy nem kell a születési dátum és a lakcím, de a fotó az jó, ha rajta van… A tanulmányaimból is kivettem a középiskolát, elég a főiskola, meg a szakirányú képzések, tréningek. Szóval alakul…”

Szép lassan összeáll, hogy mit emeljünk ki, mi az, amit hangsúlyozni szeretne magáról, tapasztalatairól, és mi lenne az a terület, ami érdekelné. A végére sikerül egy olyan önéletrajzot összerakni, amivel ő is elégedett.

Azt a házi feladatot adom Ádámnak, hogy keresgéljen állásportálokon olyan témájú álláshirdetéseket, amire jelentkezne és gyűjtse ki, hogy melyiknél mi az, ami szimpatikus számára, mit kér a hirdető cég a pályázóktól – tudásban, készségben; és próbálja leírni, ő mit tudna ezekre válaszolni…

“Na ettől most megint gyomorgörcsöm lett… Mit kellene mondanom egy állásinterjún arról, hogy én mit is tudok? Amit én tudok, azt bárki tudja…”

Megsajnálom Ádámot. Nagyon régen volt, amikor ki kellett állnia magáért, megmutatni a tudását és elhitetni, hogy képes megfelelni az elvárásoknak. Ha a vállalati kultúrának nem része a folyamatos visszajelzés, ha nem ismerik el a munkánkat, akkor ez egy nagyon romboló folyamatot indíthat el a munkatársakban: természetes, hogy fokozatosan csökken az önbizalmuk, önértékelésük. Évek múlásával már mi magunk sem hisszük el, hogy amit csinálunk, az jó és értékes.

“Olvastam valahol egy olyan mondást, hogy nem az tart vissza attól, hogy megcsinálj valamit, aki vagy, hanem az, akiről azt gondolod, hogy nem vagy. Érted mire gondolok?”
“Hú ez nagyon tetszik. Persze, értem: ha sokszor gondolok arra, hogy mit nem tudok vagy mire nem vagyok képes, akkor az meg tud akadályozni abban, hogy belevágjak valamibe. Mint ez az álláskeresés is. Nem merem kipróbálni magam egy állásinterjún, mert hajlamos vagyok arra gondolni, hogy nem vagyok jó, és úgysem engem keresnek…De most majd jobban odafigyelek arra, hogy megtaláljam ki is vagyok én és mit tudok valójában! Hogy ne tartsam vissza saját magam…”
“Nagyon örülök, hogy így látod. Jövő héten találkozunk, és kíváncsi vagyok, hogy haladsz addig!”

(3. rész – Tedd meg az első lépést, aztán már menni fog)

Lépj velünk kapcsolatba!

Ha kérdésed van, oszd meg velünk!

Nem olvasható? Szöveg csere. captcha txt