Karrierváltásban
1. rész – Ki vagyok én és mire vagyok alkalmas?
Az első találkozónkra Ádám feldúltan érkezik és ki is mondja: elege van. Belefásult a munkájába, sőt egyre több minden bosszantja és idegesíti. Munka után, de hétvégén is a munkahelyi ügyek zakatolnak a fejében… Ahogy meséli, kezdőként még nagyon élvezte a munkáját, sokat tanult, mindennap lelkesen ment be. De aztán évek múltak el és rutinná váltak a mindennapok. Alig akad valami izgalmas feladat, vagy nehéz kérdés, amire csakis ő tudhatja a választ, vagy legalábbis ő tudja, hol kell utánanézni a lehetséges megoldásoknak. Azt mondja, ez a munka csak szívja el az energiáját, soha nem kap pozitív visszajelzést, nincs sikerélménye, amivel feltöltődne, úgy mint régen.
“Azért is találkoztunk, hogy segítsek neked megtalálni azt a munkát, amiben jól érzed magad. Mit szeretnél csinálni?”
“Ez egy jó kérdés. Nem tudom….Nem értek semmi máshoz…”
Ismerős ez a mondat. Sok-sok év egy munkahelyen eltompítja önmagunk valós érzékelését: nehéz belülről megítélni, hogy mit is tudunk, és mennyit ér a tudásunk. Nincs kihez vagy mihez viszonyítani magunkat, hiszen összenőttünk a feladatokkal, a kollégák is tudják, mennyire vagyunk terhelhetők, mit tudunk elvégezni.
Ádám is arról beszél, hogy bár tudja, hogy váltani kellene, de már a gondolat is megijeszti. Tele van kérdésekkel, dilemákkal. Hogy kezdjen hozzá? Mihez is ért igazán? Hiszen ez nem olyan különleges…
“Ha visszaemlékszel arra az időre, amikor élvezted amit csinálsz – amiről korábban beszéltél – mi volt az, amit igazán szerettél benne?”
“Az újdonságot. Hogy mindig tanulhattam valami újat. Nyitott voltam és élveztem, hogy lehet kérdezni. Úgy éreztem, na most épül az a sportautó, ami aztán messzire visz… Dehát akkor még teljesen kezdő voltam, első munkahelyem volt, persze, hogy lelkes voltam. Minden új volt és érdekes. De sajnos ez elmúlt. Az utóbbi időben leginkább úgy látom magamat, mint egy kerekek nélküli autó, ami lassan már a roncstelepre kerül… Eltűnt az a belső motiváció, ami segítene a ‘kerékcserében’, vagy abban, hogy mozdulni tudjak. “Ha most jelentkeznék egy új munkahelyre, félek, hamar kiderülne, hogy nem is értek semmihez…”
És így kezdünk együttdolgozni Ádámmal. Először arra kérem, írja össze, hogy hogyan telik egy napja. Aztán hogy minden tevékenység mellé írja oda, hogy melyek azok a tulajdonságok, tudások és készségek, amik ahhoz kellenek, hogy a feladatot jól el tudja végezni. Szép hosszú a lista…
“Nahát, ilyen szempontból még sosem gondoltam végig, hogy mit csinálok…!”
Ezután megnézzük, hogy melyek azok a feladatok, amiket élvez, szívesen csinál. Mi az, amit szívesen átadna másnak… És szép lassan kitisztult a kép: mi az az irány, ami érdekli, érdekelné.
A következő találkozóig azt a feladatot kapja, hogy írja meg az önéletrajzát, úgy ahogy gondolja. Használhat mintákat az internetről, de a lényeg, hogy gondolja végig, és írja le, mit csinált eddig. Azt mondja, hogy már nagyon régen nem csinált ilyet, kissé be is feszült ezen, de megcsinálja, mert kihívásnak tekinti…
(2. rész: Menjek vagy maradjak?)
